Nem repestem ma az örömtől. Sok minden beárnyékolta a mai napomat. Volt ebben banális, de volt komolyabb horderejű dolog is.
A banális ügy az, hogy egy barátnőm jövő heti esküvőjére készülvén, fodrászhoz mentem a napokban, és konkrétan mondtam, hogy csak egy cm-t vágjon belőle. Erre valami félreértés kapcsán úgy cirka tizenötöt szedett le rólam, és alig maradt hajam. Ráadásul annyira kellemetlenül éreztem magam, hogy bizony még szólni sem mertem érte. Azóta csak nagy harcok árán mozdulok ki itthonról. Sokaknak tetszik, de én rosszul érzem magam a bőrömben. Most kellene valami csoda, hogy gyorsan nőjjön meg. Lehet, hogy többet kellene napon lennem. Kicsit mosolygós eset, és nagy valószínűséggel hónapokkal később, már én is nevetni fogok az egészen, de most bizony megkeseríti ez az állapot a napjaimat.
A nagyobb horderejű téma, az a gyereknevelés. Könnyebb volt valamelyest, amikor a fiam kisebb volt, és jobban hajlott arra, hogy szót fogadjon nekem. Ez most jelenleg eltűnőben van. Vagy legalábbis kevesebbszer van így, mint azelőtt. Egyre többször veszem észre, hogy figyelmen kívül hagyja, amit mondok neki, sokkal rendetlenebb, mint korábban, és nagy százalékban visszabeszél. Sok a harc közöttünk, és nem értem, hogy miért. Biztosan tudom, hogy sok mulasztásom van, amit nem tudok visszacsinálni, de ez így akkor sem maradhat. S közben sokat beszélgetünk, amikor éppen lehet vele beszélni.
A mi helyzetünk sajnos egyáltalán nem mindennapi. Apukája egy éve itt lakik a mellettünk lévő telken, az új asszonnyal, és annak 10 éves lányával. Ennél többet nem mondanék, és nem is nagyon szeretnék.
De ez is közrejátszik abban, hogy a fiam olyan irányba változik, aminek én egyáltalán nem örülök. Valami csoda kéne, hogy minden helyreálljon közöttünk.
Amikor ma ez utóbbit próbáltam átgondolni, hogy merre is kellene indulnom, és imádkoztam, sok minden eszembe jutott. Apró dolgok, de erről most nem írok, majd akkor, ha beválik.
S bár az örömtelen pillanataimban arra gondoltam, hogy ma nem megyek a meghirdetett evangelizációra a szomszéd faluba, kettő körül mégis elkezdtem készülődni, és elmentem. És milyen jó hogy elmentem, mert találkoztam jó pár IFI-s testvérrel a Wesselényi utcai baptista gyülekezetből. Jöttek Vácról is, és Szokolyáról is. Pedig sokan visszamondták. A WESSIekről nem is tudtam, hogy egyáltalán jönnek, mert egy darab választ nem kaptam a mail-emre.
Mike Sámuel hirdette az Igét. Pünkösd kapcsán a Szent Lélekről. És ez engem nagyon átmosott. Jaj de jó, hogy elmentem, hogy szólt hozzám az Ige. Kegyelem mindez!
