Évekkel ezelőtt hozzám került egy kiszuperált harmónium, ami elé olykor, ha időm akad, leülök valamit játszani. Persze ez csak pötyögés egy kézzel - olykor kettővel - mert hát én nem tanultam zenét, bár minden vágyam ez volt gyerekként. Már 2-3 éve is, hogy utoljára használatban volt. De most pár napja indította valami a szívemet, hogy a mindennapi ténykedéseken túl időt szakítsak a zenére. Előszedtem hát régebbi dicséreteket, amit azelőtt sokat énekeltünk Palkóval, és elkezdtem gyakorolni. Hagytam, hadd alakuljon ujjaim alatt a muzsika. Nem a tökéletesség volt bennem a cél - ahhoz sokat kellene még tanulnom akkordokról, meg mi egyebekről - hanem, hogy szívből jöjjön. S végül mára egy maradt: Az Úr csodásan működik...
Lehet, hogy belefutottam egy-két hamis hangba, de szívemből jött.
Ezt pedig a YouTube-n találtam:
Az Úr csodásan működik,
De útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát,
Szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyében,
Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.
Bölcs terveit megérleli,
Rügyet fakaszt az ág.
S bár mit sem ígér bimbaja,
Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja őt,
Annak választ nem ád.
De a hívő előtt az Úr,
Megfejti önmagát.
Ne félj tehát, kicsiny csapat,
Ha rád felleg borul.
Kegyelmet rejt, s belőle majd,
Áldás esője hull!
Bízzál az Úrban, rólad Ő,
Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt,
Szent arca rejtezik!
De útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát,
Szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyében,
Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.
Bölcs terveit megérleli,
Rügyet fakaszt az ág.
S bár mit sem ígér bimbaja,
Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja őt,
Annak választ nem ád.
De a hívő előtt az Úr,
Megfejti önmagát.
Ne félj tehát, kicsiny csapat,
Ha rád felleg borul.
Kegyelmet rejt, s belőle majd,
Áldás esője hull!
Bízzál az Úrban, rólad Ő,
Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt,
Szent arca rejtezik!
Köszönöm! :)
VálaszTörlés