2012. augusztus 4., szombat

Mókuskerék

Egy hete próbálok visszaszokni a dolgos hétköznapokba. Nehezen ébredek fel, és estére már hamar elfáradok. 

A kalóriaszámolgatást egy kicsit hanyagoltam, pedig már többen is mondták a kolléganőim közül, hogy látványos a fogyásom. Noszogatni kell magamat, no. 

A héten kaptam egy levelet a Rendőrkapitányságról. Tanúnak idéztek be. Persze, szerintük az ügy annyira nem tartozik rám, hogy nem írnak benne arról, miért is kellene bemennem, így fogalmam nincs, csak sejtésem van, hogy talán a múltkori betörés miatt kell bemennem. Majd kiderül. Bár az, hogy amikor az eset történt, és kértem, hogy nem szeretnék tanú lenni, mert féltem a fiam, és a saját életem, akkor megnyugtattak, hogy persze, nem kell tanúnak lennem - megértenek. Ezek szerint oda a megértés. Én meg gyomorgörccsel várom a meghallgatást, s kapaszkodom az Igébe, hogy az Úristen nem hagy magamra, és nem marad el tőlem - tőlünk.

De azért történnek jó dolgok is. A héten megkaptuk a fizetésemelésünket januárig visszamenőleg. Bár nagyon hálás vagyok, de azért vak nem. Sajnos a fizetésemelés nem az alapbérünkben következett be, hanem illetménykiegészítésként kaptuk, így viszont bármikor megvonhatják tőlünk, ha az államnak nincs pénze ránk, az egészségügyben dolgozókra. Viszont a héthavi pluszpénz nagyon jól jött, és már helye van - volt. Nagy segítség volt iskolakezdés előtt.

Közben a héten egy testvérnőm is segítséget kért, mert szeretné eladni a babakocsijukat, és kért, hogy fotózzak pár képet, és hirdessem, ahol csak tudom. A hirdetést itt láthatjátok. Ha tudjátok, kérlek ti is osszátok meg a Facebook-on, és ahol csak lehet.

Legyetek áldottak!



8 megjegyzés:

  1. Ez a rendőrségi beidézés nagyon durva! Imádkozom érted!
    Ez az eü-i pénz odaadás nekem nagyon tetszik, mert őszinte leszek, amit az anyukámmal műveltek a kistarcsai kórház 5-ös bel. osztályán több, m felháborító. Mivel jogi útra nem terelhetem a dolgot (mert felfogadnak valami sztárügyvédet és a perktg a nyakamba szakad), a fészbukos posztokat meg bosszúállásnak érzem, így csak reménykedni tudok, h ezzel a bérbe be nem épülő kis pénzecskével esetleg minőségbeli javulást érnek el. Perzse ez azokkal is kitolás, akik tisztességesen, emberségesen végzik a munkájukat!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Zsuzsa!
    Sajnos az, hogy nem az alapbérbe épül be ez az összeg, kitolás velünk, pl. azért, mert amikor a fiam beteg volt másfél hétig, én sajnos emiatt 69 ezret hoztam haza, mert hogy a táppénz is csak az alapbér után jár, ráadásul a tavalyi után, de a kiskapuk miatt az alapbérem idén is ugyanannyi, mint tavaly...tehát reszkessek, ha a fiam megint beteg lesz. Nem elég a gyógyszerre való pénzkiadás, ami sokszor több ezer forint, hanem még ez is. Ettől azért nem vagyok feldobva, pedig szerintem sokunkkal együtt rendesen, és emberségesen végezzük a munkánkat.

    VálaszTörlés
  3. Ja, és azt már csak úgy súgom, hogy rendes, nem táppénzes fizetésem is csak egy picivel több, mint az előző összeg, amit leírtam - 7 év itteni munkaviszony után (egyébként meg 21 munkában eltöltött év után). :-(

    VálaszTörlés
  4. Értem és sajnálom, h így van, mert tudom nagyon sok lelkiismerete orvos-nővér-asszisztens...dolgozik az eü-ben. De most nagyon mérges vagyok minden orvosra és nővérre, amiért lelketlenek és durvák voltak az anyukámmal.

    VálaszTörlés
  5. Katus! Írtam neked emailt.Ha van időd,meg tudnád nézni?Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. És a legfontosabb! Régen NAgYON félős voltam,most már nem annyira.Akkor mindig azt imádkoztam,ha egyedül aludtam itthon,vagy csak a kicsi gyerekeimmel,hogy az Úr vegye körül a házat az angyalaival.Ezért imádkozom veled együtt is!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Drága Mammka! Hozzám nem érkezett tőled e-mail. Jó címre írtad?
    kreativsag@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Nem, a régi mélre.Már kijavítottam.Köszi!

    VálaszTörlés