2011. október 26., szerda

Gondoltam...

...kitörlöm az előző bejegyzést. De azután meggondoltam magam. Ez is az életemhez tartozik. A neten megtaláltam annak az ismeretlennek a telefonszámát, akinek küldtem a csomagot. Végre, most felvette a telefont, és közölte, hogy most volt a postán a könyvekért. Hú, de megnyugodtam. Bár azért mehetett volna korábban is, mondjuk múlt hét elején, hiszen azóta ott volt a postán a csomag, és akkor én sem lettem volna ennyire feszült. Nem kérdeztem az okokat, miért húzódott ez el ennyire. Inkább csak örültem, hogy végre vége.

De akkor sem vállalok be utánvételt most már senkinek. Nem azért mert szőrös szívű vagyok, hiszen most is kedveztem a címzettnek. De sokkal nagyobb a kockázat, mint a megszokott bejáratott utaknál.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy végül rendeződött. :)
    Én augusztus végén küldtem valakinek egy kisebb csomagot. Utánvéttel kérte, de így drágább volt a postaköltség, mint mint maga a termék, ezért felhívtam és rábeszéltem, hogy utaljon. Mivel hívő emberről volt szó, és még pár apró kis okból kifolyólag, nem vártam meg hogy megérkezzen az utalás, megegyeztünk, hogy postára adom mindenképp. Azután vártam. Az utalásra. 2 hónapot. Nekem is volt pár szép napom belőle. Az én hibám volt. De utólag az utánvét tűnik okosabbnak. Ha nem veszi át, legfeljebb visszajön. Igaz, hogy akkor is buktam valamennyit, de legalább nem kell "a becsület egy hívőtől túl nagy elvárás?" dilemmán rágódnom 2 hónapig. :(

    VálaszTörlés
  2. Igazad van Kamilla. De amikor egy csomag értéke több ezer forint, és az utánvét is kétezer körül van(a doboz tömege miatt), akkor azért az már nem kevés, ha csak úgy visszajön a csomag. Persze, csak ha közben egy postás dolgozó le nem nyúlja. Akinek én küldtem, nem hívő volt, de azért egy testvértől úgy gondolom elvárható, hogy becsületes legyen, illetve odafigyeljen a dolgokra.

    VálaszTörlés