2011. június 17., péntek

Óvatosnak kellett lennem...

...nehogy észrevegye bárki is, hogy bizony nem sok kell a könnyeim potyogásához. Pedig 'csak' egy évzárón voltam. A kilencévesemén. S annyira büszke voltam rá, amikor ő is kimehetett az oklevélért, amit az iskola kitűnő tanulók kaptak.

De nem is igazán ezért hadakoztam a könnyeimmel. Hanem inkább csak átsuhant rajtam egy érzés, régről. Ha én mellettem is így álltak volna szüleim: támogatóan, segítően. De én ezt soha nem tapasztalhattam meg. Az egyik oldala ez volt az egésznek, a másik pedig az, hogy ennek ellenére a fiamnak megadhatom azt, amit én nem kaptam meg.

Büszke vagyok rá. Tudom, mi minden volt ebben az évben az iskola mellett is. Betegségek tömkelege, különböző nehéz helyzetek.... S mégis kitűnőre végzett.

Igazán kegyelem ez.
S csak felfelé tudok mutatni - nem az én érdemem, nem a fiamé, hanem a Mindenhatóé.


Forrás: internet

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szép eredményhez! A kitűnő bizonyítványban bizony sok-sok munka van. Nemcsak a kisgyereke szorgalmát, hanem a családja odafigyelését is mutatja! És valóban mindezért (tálentumért, szorgalomért, szeretetért, családért...)egydül Istené a dicsőség :-)

    VálaszTörlés