2010. február 1., hétfő

Másképp alakult!

Nem kellett Vácra mennünk, mert valami csoda folytán, tegnap késő délután ismét megjelent ezen a részen a traktoros, és kiásta az utcánkat, egészen a főútig. Terepszemléztem utána gyalogosan, hogy valóban minden rendben lesz-e, ha kocsiba vágjuk magunkat. Azért a biztonság kedvéért pár napra elegendő meleg ruhát csomagoltam, ami most is ott leledzik az autómban. Szerintem jó pár napig ott lesz még, felkészülve arra a verzióra, ha nem tudnánk az időjárási körülmények miatt hazajönni.
Ma jóval korábban indultunk el. Sikerült fennakadás nélkül eljutnunk Vácra. Persze készültem: az autó csomagtartójában egy nagy vödörnyi homok Palkó homokozójából, és a hólapát, aminek aztán hasznát is vettük. Ugyanis Palkó iskolájánál (és az egész városban) a járda kivételével mindenhol tetemes hó várt arra, hogy ellapátolják. Nem volt hol parkolni. De még arra sem volt esély, hogy megforduljak, és úgy jussak ki az utcából. Persze, hogy elakadtam. De sebaj! Elő a lapátot, és pár pillanat múlva, már kitolattam.
Hazajövet ma délután meglepetés várt. Valaki, akiről még most sem tudom, hogy ki, az általam a kerítéshez lapátolt óriás mennyiségű havat átlapátolta a szántóföldes részre - de az is lehet, hogy kotorták - ahol senkit nem zavar. Már így is gondban voltam, ha esne újabb adag hó, hová tenném?! Valaki ezt megoldotta helyettem is. Csak azt sajnálom, hogy az ismeretlen jótevőmnek nem tudom megköszönni. :)

4 megjegyzés:

  1. Egy angyal volt...:) emberalakban.:)Biztos!

    VálaszTörlés
  2. Igen, én is így gondolom. :)

    VálaszTörlés
  3. Hmmm, kicsit azert szivesen lapatolnek havat...

    VálaszTörlés
  4. Haj, ha ide is jönne egy jótevő, kb. 40 cm havat tolhatna el... :)
    Örülök, hogy játszol velem a blogomon! Sok szerencsét! :)

    VálaszTörlés