2012. december 1., szombat

Növendék hangverseny

A héten volt Palkó fiam első nyilvános szereplése a Zeneiskolában.
Nagyon vártuk. Az izgalom mellett kíváncsiak voltunk, milyen is lesz.
Rettenetesre sikeredett, amiért egy cseppet sem tudom a fiamat hibáztatni. Más volt a kísérője a zongorán, aki teljesen más tempót diktált, mint ahogy meg kellett tanulnia. A zongora és a kürt úgy ahogy volt elcsúszott. Számomra úgy tűnt, mintha a zongorista akart volna előtérbe kerülni, ami a fiamat elbizonytalanította rendesen. S még erre jött rá, az a néhány hamis hang is, amit persze már bekalkuláltunk.
De túléltük, bár voltak Palkónak olyan megjegyzései, miszerint emiatt inkább abbahagyná az egész kürttanulást.
Jómagam dühöngtem, mert ez a keddi Tücsök hangverseny igazából olyan növendékekből állt, akik már egy-két-három-négy éve tanulnak az adott hangszeren. Palkó hivatalosan idén szeptemberben kezdte a kürtöt. Csak harmadik osztály 2. félévében olykor foglalkozott vele a kürttanár önszorgalomból. De akkor sincs, még háromnegyed éve sem, hogy ezzel foglalkozik. 
A mérgelődésem abból fakadt, hogy miért egy újoncot tett ide a tanár, és miért nem egy gyakorlottabbat. De erre a kérdésemre választ nem kaptam, bár kérdeztem.
A keddi szereplést ugyan felvettem, de azt most veletek nem osztom meg. A ti érdeketekben. :)

Viszont csütörtökön ismét volt egy szereplése Palkónak a Zeneiskolában, a Növendékek hangversenyén. Ugyanazt adta elő (olasz népdal), amit kedden, de ez most az olykor becsúszó hamis hangok, és az időnkénti elcsúszások ellenére is ezerszer jobban sikerült, mint akkor. S persze a zongorán kísérő tanár is figyelt nagyon.
Ezt viszont szívesen megosztom veletek. 
:)


 

2 megjegyzés:

  1. Ó, ezt a dalt ismerem!!! Ami a zongoristákat illeti, nekem mindig a kiséretek rontották el a darabjaimat....Nem vagyok kürt szakértő, de szerintem nagyon nehéz hangszer, és én azt is csodálom, hogy egy dalt ilyen jól meg tudott tanulni (még a legtehetségesebb hegedűsök felismerhetetlenül játszanak az első 2-3 évben :-D )

    VálaszTörlés
  2. Énnekem is ismerős a dallam!!!!!Annyira ügyes Palkó!Gratulálok neki,mondd meg!Nem is hinné az ember,hogy szeptemberben kezdte el.Szerintem azért tette be a tanár,mert tehetségesnek tartja.

    VálaszTörlés