2012. november 4., vasárnap

Egyedül voltam...

...hétvégén. Palkó pedig az édesapjánál. Háromnegyed óra, és már itthon lesz - hiányzik. A két napban a megunt játékait raktam rendbe, a takarítás, mosás, vasalás mellett. Közben Győri Márti CD-it hallgattam, nonstop. Ezekben a napokban (beleértve az őszi szünetet is) úgy éreztem magam, mint régebben, mint amikor Palkó még pici volt (óvoda előtti időszak). Akkor volt az, hogy TV semmi, dicséretek annál több, és úgy éltünk itt, védetten, hogy a világ olyan távolinak tűnt. A legboldogabb három évem volt. Valahogy így volt  ezen a héten is. Nem álltak előttem határidők, nem volt kapkodás. A magunk tempójában éltük meg a napokat. Így sokkal könnyebb volt.
De töprengek, mert nem tudok rájönni, hogyan tudnám ezt a lassított felvételt a rohanós hétköznapokban is megélnem. Valahogy a megoldásra váró gondok egyre csak nőnek, és mintha állandóan felül akarnák írni a békességre és nyugalomra igyekvő igényemet.
Az óvoda, illetve most már az iskola még több feladatot, igényt gerjeszt, bekebelezve vele a szülőt, aki csak adni szeretné magát a gyermekének. A rohanás közepette ez nem megy.

Talán ezért is szortírozok. Jelenleg ugye a játékokat, de a saját apró könyvtáramat is. Nem kell ennyi minden. Persze Palkó apa felőli rokonait, erről soha nem fogom meggyőzni, úgy hogy biztosan jönnek a további játékok. Meg persze Palkó is szereti az újabb dolgokat. De talán egyszer ő is rájön, hogy a kevesebb több, és a sok tárgy birtoklása csak egyre inkább elfordít Istentől. 
Remélem, ahogy a tárgyakat lehet szortírozni és továbbadni, úgy az életemben is lehet szortírozni, és elhagyni tevékenységeket, amik csak foglalják a helyet, de nem építőek, nem továbbvivők a keskeny úton.

De még véletlenül se higgyétek, hogy szomorkodom. Csak volt időm gondolkozni. :)

Ma ráadásul két ajándékot is kaptam. Az egyik, hogy sütött a nap. Így kivihettem pár párnát a tornácra, Bibliával, a Mai Igével, a Linda Dillow könyvvel és egy nagy bögre kávéval, és kint sütkérezhettem a napfényben.
Illetve kaptam ajándékba egy kis ezüstfenyőt, amit elültettem. Remélem megmarad, mert akitől kaptam, egy napig víz nélkül hagyta a csupasz gyökerét.
De azért ez a fenyőfaültetés is szimbolikus lett az én szemembe.
Reménységgel tölt el...
...hogy van értelme.


Áldást és békességet kívánok mindannyiotoknak a következő hétre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése