Érzékenyebb lennék?!

Lehet.

Bár ma annyi jó történt. Hálaadó napot tartunk a gyülekezetünkben, és a délelőtt után, ismét Vácra készülünk az esti istentiszteletre.

De azért pár hete nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném.

Szerda:

Szerdán rosszul lettem. Szívritmuszavar. Adtak gyógyszert, attól úgy, ahogy egy kicsit jobban lettem. Hetek óta fulladok, zsibbad a bal oldalam, és egyre erőteljesebb mellkasi fájdalmam van. Még múlt pénteken este hazafelé, vezetés közben jött rám egy komolyabb fájdalom a szívem táján, ami majd egy perces volt. Igyekeztem az autót kordában tartani, és igyekeztem, hogy a fiam ne vegye észre, baj van.
Reménykedtem, hogy a vérvétel megmutatja, hogy visszatért-e a pajzsmirigy túlműködésem, mert az nálam okozott már szívproblémákat korábban, de negatív lett, ahogyan a mellkas röntgenem is.
A kolléganőim azt mondják, hogy akár pszichésen is lehet az egész. Túl sok a teher, és bár erős vagyok, de valahol ki kell jönnie a feszültségnek. Én pár percig bizonygattam, hogy jól vagyok, minden rendben, erre sírógörcsöt kaptam. Pár percig bizonygattam megint, hogy nincs semmi konkrét baj, vagyis olyan, amit ne lehetne megoldani, azután bekattant, amit Mammka, neked mondtam szombat estre az Ez az a nap!-on. "Érzem a gombócot a torkomban, hogy sírnom kellene, de nem tudok..."
Azután eszembe jutott egy közhely, ami úgy néz ki, igaz az én esetemben is: szívemre veszem a dolgokat. S bár a nagyját igyekszem letenni az ÚR Jézus lábaihoz, de  valahogy mégis a nyakamon maradnak.
Azt hiszem, valóban sírnom kellene. Akkor egy jó nagy adag feszültségtől megszabadulhatnék. Mert ha nem, akkor rámegyek.
Sok csalódásom volt az utóbbi években, és bár nem volt tudatos, de mégis bebújtam a csigaházamban. Valamilyen szinten megkeményítettem magam, és azt hiszem, ennek a levét iszom most. Azelőtt sokat sírtam az Úr előtt. De hamar meg is nyugodtam, és léptem a következő lépést békességgel.
Mostanra elmaradt a sírás.
De nem akarok ilyen lenni. Szeretnék felszabadulni, és megszabadulni a terheimtől. Valódi szabadulást szeretnék.
..és azt, hogy ne mások előtt kapjak sírógörcsöt. Legalább.

Csütörtök:
Készült egy normál EKG, ami negatív lett. Persze a kolléganők megint beleadtak apait-anyait, mondván, sokszor az infarktust sem mutatja ki, főleg, ha hátsó fali. Ezen már csak nevetni tudtam. Ha hátsó fali infarktusom lenne, már rég nem lennék az élők sorában.
Nem sikerült bejutnom a kardiológushoz, mert a drága orvosunk kétórás csúszásban volt, de legalább egy belgyógyászhoz eljutottam, aki segített abban, hogy pénteken legyen szív UH, és még egy EKG. Talán Holtert is kapok. Közben a kardiológus is visszahívott, hogy sikerült-e legalább másik orvoshoz jutnom, ha már hozzá nem. Szerintem jól ismer, és tudja, hogy képtelenség engem leparancsolni a Sürgősségi Osztályra, hiába dolgozom a kórházban már sokadik éve. Szóval, azért jólesett, hogy számon tartott.
Persze megint zsibbadok bal o-n, és hol szorít a szívem, hol nem, de betegnek még sem érzem magam, a kellemetlenségek ellenére sem. Csak szeretném már én is tudni, mi okozza a bajt.
Pihenni csak munka után tudok, úgy ahogy. Mert persze az élet megy tovább. Nem engedem el magam. Nem is lehetne, mert itt a tízévesem.

S hogy mi okozza a stresszt? Kinél, mi.

Több mint kilenc éve nevelem egyedül a fiamat. Egyedül intézem minden dolgunkat, minden szülői, rokoni segítség nélkül. Az Úr Isten szokott hozni embereket, testvéreket, barátokat, akiknek fontosak vagyunk, és akik így vagy úgy, de segítenek, de azért mégis egyedül érzem magam. Szeretetre vágyom. Sokra. S bár a fiam nagyon kimutatja a szeretetét, és érzem Mennyei Atyánk gondviselését is, de mégis vágynék emberi szeretetre. Többre.
Szeptember elején Palkó fiam kórházi kálváriája. A suli, és a zenesuli. Idegen nyelvet kezdett. Állandó kikérdezések. Iszonyú sok tanulnivalót kap naponta. A munkahelyemen, a kórházban leépítések vannak. Sokszor már leletet sem tudunk nyomtatni, mert nem kapunk papírt, amire nyomtassuk. Egy-két kolléganő szégyentelen módon áskálódik, és van olyan, aki ellenem teszi ezt. Mindemellett még próbálok jókedélyű maradni, és töltődni itthon. Akár igeolvasással, vagy igehirdetés hallgatásával, vagy csak egy jó könyvvel, vagy kézimunkázással....
Tegnap este sokat gondolkoztam az életemen, és mondtam mindazt, ami bennem van, Atyánknak.  Például azt, hogy érzem, látom Atyánk gondviselését, de mégis szeretetre vágyom, ölelésre. Néha úgy érzem magam, hogy megkapok mindent, csak pont ezt nem. És nem értem, miért?! Néha több lenne egy ölelés (értsétek jól, kérlek).

De kellene egy lendület, ami segítene ebből kilábalni, és szárnyalhatnék ismét. S nem számítana, hogy egymagam vagyok, csak teszem, amit kell, és nem panaszkodnék. Soha.
De jó is lenne!

Péntek:
Meg volt a  szív ultrahang. Szintén rendben volt minden. Megkönnyebbültem, amikor kimondták, hogy nem volt infarktusom. De még folynak a kivizsgálások. Ha a kardiológus nem talál semmit, akkor jön a Neurológia, CT....

Szombat:
A munka-iskola után elkezdődött végre az őszi szünet. Pihenünk. Lesz benne egy favágás, gereblyézés, és kötés is - jakabi feltételek mellett. Igyekszem valóban pihenni, és megragadni minden lehetőséget, hogy lelkiekben és szellemileg is rendben legyek.

Vasárnap:
A szellemi felüdülés ma már elkezdődött. Testvérek között az igazi. ..és még nincs vége a mai napnak.

Kertünk ékessége volt, még két hete. :)