2011. november 20., vasárnap

Hová lett az empátia az emberekből?

Egyre gyakrabban kerülök kellemetlen helyzetbe amiatt, mert egyedül nevelem a gyermekemet. Nincs hátterem. Nincs gondoskodó férjem, sem szülőm, sem más rokonok. Pedig szeretnék, talán még jobban is, mint akiknek ez az ölükbe hullott, és talán nem is becsülik.
Ehelyett viszont van elvárás mások felől. Akár munkahely, akár suli, akár gyülekezet a színtér. Ugyanazt kell teljesítenem, mint azoknak, akiknek megadatott a férj-feleség, szülői háttér.
Ma is kényelmetlenül éreztem magam. Pedig talán nem is nekem kellene, hanem annak, aki nem is gondolkodik, csak beszél, és közben azt hiszi, okosakat mond.
Nyugdíjasok Karácsonya. 3. éve szervezem, egy testvérnővel. A munka dandárja az enyém volt, de az idén ez már nem ment. Ezért hosszas beszélgetés után kértem, hadd lehessek csak háttérmunkás, ami annyit tesz, hogy a kreatívos munkát elvégzem. Jelen esetben ez az ajándékok kitalálása és elkészítése.Az idén varrni kell ehhez, ami nem gond, de azért fárasztó. Mégis, akinek eddig a segítségét kértem egy fázishoz (a végső fázishoz, amikor már csak a töltőanyagot kell belerakni, és egy fél cm-t varrni kézzel!), az volt az első megnyilvánulása, hogy nem értik, miért nincs rá időm, miért érzem magam leterhelve, amikor nekik is mennyi dolguk van... és sorolják. Csak közben azt az egy fontos dolgot felejtik el, hogy nekik közben segít a párjuk, a közelben lakó anyuka és anyós.
Kezdem észrevenni magamon, hogy nem a hétköznapi munka, rohanás, számlák, favágás, nyugdíjasok karácsonya vagy iskolai egyebek veszik el az erőmet, hanem az ilyen emberek megjegyzései, amiről talán nem is gondolják, milyen bántó, s mennyire nincs bennük semmi együttérzés.
Soha nem kértem tőlük, hogy jöjjenek hozzám fát hordani, vagy a ház körül segíteni. Nem kértem tőlük anyagi segítséget. Csak egy kis belátást, hogy az én erőm és terhelhetőségem is véges. Még ha tudom is, hogy az én pici erőmet az ÚR pótolja ki nagyon sokkal.
Mit tegyek, hogy az emberek egy kicsit is becsüljék azokat, akik akár saját hibájukból, akár hibájukon kívül egyedül maradtak a gyermekükkel, gyermekeikkel, és mindent megtesznek azért, hogy a csonka család ellenére szellemileg és lelkileg egészséges gyermekeket neveljenek????????????????????????????????

5 megjegyzés:

  1. Egyet tehetsz (és ez nem az én kútfejemből pattant ki), megpróbálod elhinni, hogy nem szándékosan bántanak, hanem mert TÉNYLEG fogalmuk sincs róla, mit jelent egyedül lenni, mindenről tudni, hogy ezt vagy én csinálom meg, vagy én, vagy... senki. Én is nagyon sokszor megbántódtam, de kedves lelkipásztorném rávezetett erre a gondolatra. Így most - bár fáj, ha ilyen történik - túllépek rajta, vagy ha olyan a "bántó", hogy kinézem belőle, hogy megérti, akkor szeretettel, szelíd szóval elmondom neki.
    Bátorság! Hiszen te is tudod, egyszer fenn, máskor lenn, de MINDIG az ÚRban!
    Szeretettel gondolok rád! :)

    VálaszTörlés
  2. Mindig az Úrban! Köszönöm Ildi! Egyébként mikor jössz a gyülekezet felé? :)

    VálaszTörlés
  3. Ez egy nehéz téma.Én is egyre több önző emberrel találkozom és remélem,hogy én nem vagyok nagyon önző....
    Jobban jársz, ha elmondod neki a nehézségeidet,amikor számonkér. Szerintem se jut eszükbe,hogy neked milyen nehéz.Aztán a válaszoddal csináljon,amit akar.jó esetben megérti majd.
    Én leadtam idén egy szolgálatot,mert már nem bírtam.Legtöbben nem értik....De én megnyugodtam.

    VálaszTörlés
  4. Én is reménykedem benne, hogy életemet nem önző módon élem, hanem másokat is figyelembe véve. Jó lenne, hí így élnék. Ez a fenti eset azért jött elő, mert a héten ez volt a második alkalom, amikor testvérek értetlenkednek a terhelhetőségem végett. Pedig amióta leadtam a 'főszervezői posztot', azóta sokkal nyugodtabb vagyok. Így is maradt bőven feladatom, de legalább nem rám nehezedik a felelőssége az egésznek. Mert felelősségből van éppen elég, ami rajtam nyugszik. Csak éppen már nincs sem kedvem, sem energiám mindenkinek elmagyarázni, hogy mennyi mindennel kell foglalkoznom. De egyáltalán nem sajnáltatni akarom magam, nem ezért írtam, amit írtam. Csak szeretném, ha a családosok egy kicsit belegondolnának, hogy ami nekik kézenfekvő, az a csonka családokban élőknek nem az. Nem tudom, mi módon lehetne erre rávilágítani. A nagy rohanás közepette már beszélgetni sincs idő. Egy gyors kérdés: hogy vagy, de a válaszra igazán már nem kíváncsiak mert már mennek is tovább. Ilyenkor pedig már fölösleges is a nehézségekről beszélni. Szóval egy kicsit kígyó-fogta-farka.

    VálaszTörlés
  5. Annyira megértem amit írsz. Volt olyan gyülekezet, ahol Karácsony előtt az összes szolgálatot rám pakolták, annyit dolgoztam, m egy igásló, karácsonyi csomagok megvásárlása, összecsomagolás, 100 gyerekkel karácsonyi műsor Szenteste...stb (a munkám mellett, ofkorsz). Szenteste gratuláció helyett közlték: neked könnyű, mert anyukád mindent megcsinál (évek óta én sütök és takarítok ünnepek előtt) , és gyülekezeti munkában is segít, mert óvónő. WFT?
    Nekem se férjem, se gyerekem...és többször megkaptam (pl a mostani kolléganőmtől), hogy milyen könnyű nekem, mert semmi dolgom, egész hétvégén bulizhatok, pasizhatok... Egyszer nagyon bedühödtem és elmeséltem egy hetemet az illetőnek, és közöltem nekem is cselédem, magam mosok-főzök-vasalok-takarítok-bevásárolok ÉS gondoskodok a beteg édesanyámról, aki 30 km-rel odébb lakik. Rögtön kussba maradt.
    Szerintem itt nem csak az empátia hiányáról van szó, hanem arról is, hogy ha valaki kitűzi a határokat (pl. nemet mond egy szolgálatra) akkor rögtön nem lesz olyan népszerű.
    Viszont, tőlem kapsz egy nagy-nagy dícséretet, mert ha ezt meg tudtad tenni (segítséget kértél, visszaadtad a szolgálat egy részét), azt jelenti, hogy van benned egy egészséges önvédelem, van lelki tartalékod...az irány jó, még akkor is, ha mások szeretnének lelkiismeret furdalást okozni ezért! Nem ismerlek benneteket nagyon, de amit láttam belőletek, Palkó kiegyensúlyozott, értelmes, nyitott fiúcska. Jó az irány, amin mentek, ne engedd, hogy elbizonytalanítsanak!

    VálaszTörlés