Nem tudom, mi történt...

...de péntek este beállt a nyakam. Valamennyire tudtam mozgatni, de nagyon fájt. Ezért maradt az egész törzzsel való fordulás. Ha Palkó szólt a hátam mögül, hogy figyeljek, vagy megkértem, hogy jöjjön mellém, vagy teljesen meg kellett fordulnom, hogy lássam. Aludni alig aludtam, mert egy kisebb mozdulat is iszonyatosan fájt. Éppen tegnap olvastam valahol, hogy Jézus ennél fájdalmasabb dolgoknál sem nyitotta száját panaszra, ezért én is csendben maradtam. De az élet sokkal lassabban ment, mint ha jól lettem volna. Mint egy lassított felvétel. Csak azt csináltam meg, amit valóban muszáj volt. S muszáj volt egy csomó tulipán-, krókusz-, és hóvirághagymát elültetnem, amihez előbb fel kellett ásnom a területet. Kellett fűrészelnem is - egy nyáron elpusztult 6 éves barackfám törzsét, meg más apróságot, ami így ősszel előfordul egy kertben.
De délutánra már eléggé rosszul éreztem magam. Elvileg nem voltam lázas, de mégis hol fáztam, hol melegem volt. S persze a nyakam is fájt változatlanul. Elszállt minden erőm. Legalábbis így éreztem. Na, ezek után jött a fájdalomcsillapító. Egészséges ugyan nem lettem tőle, de legalább tudtam vacsorát készíteni, meg kenyeret, és kétféle rágcsát is sütni.
Este már zuhantam az ágyba, és végre egy jót aludtam. De reggel még mindig gyengének éreztem magam. Viszont elmúlt az a fájdalom a nyakamból, és aránylag már jól vagyok. De sajnos emiatt elmaradt az istentisztelet, és egy kiállítás is, amit megígértem Palkónak.
Azért itthon összeültünk Bibliát olvasni, és éppen a szelídségről volt szó. Ami talán most hétvégén működött az életemben, de azért nem lenne rossz, ha állandó társam lenne a hétköznapokban, amikor a nagy rohanás közepette, mindent készpénznek veszek, mint például az egészséget.

"Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet."  Máté 5,5