2010. december 17., péntek

"Gyermek voltam, meg is vénhedtem....

... de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé." (37. Zsoltárból)

Csak egy a rengeteg ígéretből, ami mindig igaznak bizonyul, még akkor is, ha nem látok tovább az orromnál, és van hitem. Gondoskodik rólam Az, Akibe vetettem minden bizalmamat - az egyedül igaz Isten.
Most is ezt tette, és csak Ő tudja, miféle meglepetéseket tartogat még számunkra.

A tizenöt éves autóm vizsgára felkészítése, szerelése lemondásokkal járt. Ezt Palkó fiam is tudta. Így futottunk neki a karácsonynak is. Bár az elején lázadoztam magamban, de azután elfogadtam ezt a helyzetet.

S azután történtek a csodák.

Egy kolléganőtől ajándékba kaptam a Szívhez szóló ajándékok című varrós könyvet.

Kaptunk egy műfenyőt ajándékba. Még most is elmosolyodom, ha eszembe jut, milyen nagyon meglepődtem. Palkó pedig mennyire csüggedően mondta: 'Biztosan kicsi fenyő lesz.' De nem neki lett igaza, mert bizony a fenyő 180 cm magas.

Belinda adventi játékában nyertem Kerától egy saját készítésű narancsos-gyömbéres-mákos szappant, és krémet, valamint egy horgolt angyalkát.

S ma egy nagy csomagot hozott nekem a futár. Szerintem jót mosolyoghatott rajtam, mert eltévedt a falunkban, és felhívott a mobilomon, hogy merre vagyok. Első reakcióm az volt, hogy nem várok csomagot. Aranyosan azt válaszolta, tudja, hogy nem várok, de azért ő hoz egyet. Hozta. Nem kicsi dobozt. S bizony tele volt, mindenféle hasznos, és jó dologgal. Ismerem, akitől kaptam, de bizonnyal tudom, hogy ő nem tudhatott arról, hogy most egy kicsit szükségben vagyunk.

Csodaként élem meg ezeket a dolgokat, mert azok. Van Valaki, Aki pontosan tudja, mire van szükségünk, és azzal ajándékoz meg, és csak azt tudom mondani: Jó az Ő gyermekének lenni. :)


4 megjegyzés:

  1. Annyira orulok neked!S veled !Igen ilyen csodas az Ur!

    VálaszTörlés
  2. Most majdnem bőgök......És örülök!:)
    Éppen tegnap gondolkoztam azon,hogy házasságunk elején mindennapos volt szinte,hogy anyagi szükségeinket is Őelé vittem.És jöttek a csodák...Most meg itt vagyok,voltam, aggodalmaskodva...És újra elkezdtem elmondani neki,hogy nem tudom megoldani a pénzdolgaimat Nélküle.....

    VálaszTörlés
  3. Tudod Mammka, ezt az egészet megelőzte a hitetlenségem, és az aggodalmaskodásom. Ha utólag is, de rájöttem, Kihez tudok fordulni. Szerintem már nagyon várta, hogy ezeket az aggodalmaimat is megosszam Vele. Hajrá Mammka! Csak felfelé szabad nézni. :)

    VálaszTörlés