2010. június 5., szombat

Infoáradat rólunk....

Az utóbbi hetek mozgalmasan teltek. Palkóék iskolája Sulipódiumot szervezett a váci művelődési házban. Telt ház előtt szerepeltek a különböző osztályok. A mieink, az 1.b-sek egy mesét adtak elő, a Kiskondást (Palkó volt a király). Nagyon aranyosak voltak.
Annak már egyáltalán nem örültem, hogy több harmadikos csoport is olyan éneket, táncot adott elő, amiben a szexről volt szó. Hirtelenjében nem is tudtam, hova keveredtem. Hiszen ők még csak 9 évesek. Mi lesz velük, ha már most ennyire nyitottak erre a témára?! S milyen pedagógus az, aki kifejezetten fel is hívja a figyelmet minderre, és felturbozza a kíváncsiságukat ebben témában.


Más:
Még 1,5 hét, és vége a tanévnek. Palkó, és bizony én is nagyon várjuk a szünetet. Szerintem mindketten elfáradtunk az év végére. Mindenesetre jól vette az akadályokat. Én rosszabbra számítottam. Az elképzelésemhez képest, könnyen ment neki a beilleszkedés, és a tanulás is. Azt gondoltam például, hogy gondok lesznek az olvasásnál - mindenfélét hallottam más elsősök anyukáitól - de nálunk minden rendben ment, és szuperül olvas. Igazából minden jobban ment neki, mint amiről én álmodni mertem volna, és ennek nagyon örülök.
Már szervezem a kissrác nyarát, mert nincs rokoni segítségem, és dolgozom nyáron is. De Isten bőven-bővebben gondoskodik rólunk - minden elképzelésemet felülmúlja. A gyülekezetünk tart egy Mosoly7 (Mosolyhét) tábort, tele ismerős gyerekkel, és felnőttekkel, amit Palkó már nagyon vár. József történetét veszik idén végig különböző csoportokban. Tavaly 350 gyerek vett részt ezen a héten, nem csak Vácról, hanem a környező településekről is. De nem csak bibliai tanításról szól ez a hét, hanem a játékról, kreativkodásról is. Sajnos, én egyszer sem tudtam segítőként résztvenni, mert mindig dolgozom, de legalább Palkót jó helyen tudhatom.
Egy hónap múlva szabadságra megyek 2 hétre, abból egy hetet Piliscsabán töltünk barátok között. Nem lenne rossz, ha akkor éppen nem esne az eső, hanem fantasztikus idő lenne.
De visszatérve a táborokra. Hiszen sokan vagyunk, akik egyedül neveljük a gyermekeinket, vagy nincsenek segítő nagyszülők, és így gond, hogy mi legyen nyáron a gyerkőccel. Egy kicsit körbenéztem. Neten, suliban, mindenhol. Amit a neten találtam, az többségében szörnyű. Az ár a csillagos ég. Egy kicsit megijedtem. De aztán szép lassan kiraktak különböző nyári napközis tábori felhívásokat a suliban. Megnyugodtam. Nemcsak azért, mert az árak normális szintet közelítettek meg, hanem azért is, mert itt olyan táborokról van szó, amik már évek óta vannak, bejáratódtak, megbízhatóak. Így lesz lehetőség, hogy két táborba is mehessen az elsős fiam. De erről majd bővebben akkor, ha már túl leszünk rajta.

4 megjegyzés:

  1. Mar en is alig varom a suli veget.:)
    Orulok,hogy jol sikerult az elso evetek.Ivana szeptemberben kezdi az elsot.:)Majd meglatjuk neki hogyan fog menni.:)Szep nyarat nektek.:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi. Neked is nyugis, és vidám nyarat kívánok. És persze ne izguljatok, jó lesz a suli is. :)

    VálaszTörlés
  3. A mi gyülekezetünk rendszeresen megszervezi a gyerekek részére a nyári programokat úgy hogy a költségeket pályázati forrásokból biztosítjuk. A résztvevőknek csak a helyszínre jutást kell megfinanszírozni(jelen esteben 1000 Ft). Tehát Erdélybe is jöhetett(jöhetne) volna táborozni a fiad...
    Ezen a nyáron a Királyhágó közeli HOREB táborban leszünk.
    Áldott nyarat és növekedést Krisztusban!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Efraim! Palkó még azért kicsi lenne egy ilyen táborhoz, mármint, hogy nélkülem menjen. Talán egy-két év múlva. Ami nem is lenne rossz, mert legalább ő jusson el Erdélybe, ha már nekem sikerült eddig. :)
    Áldásban gazdag nyarat kívánok nektek is!

    Ui.: Jó a blogod nagyon! Sokszor járok arra, egy kicsit feltöltődni. Nagyon sokat munkálkodik rajtatok keresztül az ÚR! :)

    VálaszTörlés