Valami van, de nem az igazi...

Persze dolgozom, meg Palkónak is ott a suli, és igen tevékenyen kiveszi a részét az iskolai plusz dolgokból, amikben nekem is jelen kell lennem. Ezentúl még különböző rajzpályázatokra rajzolgat a gyermekem, nagy lelkesedéssel. Nem tudom, hogy van nálatok. Előfordulhat, hogy nemcsak az én 1. osztályos fiamra jellemző, hogy győzni akar?! Benne fel sem merül ennek az ellenkezője. Valamit elrontattam? Vagy ez így normális? Magyarázok neki arról, hogy már a részvétel is nagy dolog, stb. De mintha nem is hallaná... Mert ő győzni akar! Valahogy ennek nem mindig tudok örülni. :(

Ráadásul most lebetegedett. Kihagytunk két hónapot, és az anyai szívem már kezdett megnyugodni, hogy végre túl vagyunk ezen az időszakon. Erre most ismét bedurrant a torka, lázas, és kapja az antibiotikumot. Közben már az autó kárpitját is kitakarítottam, a rosszulléte miatt. :)
Lenne egy anyák napi ünnepség, és egy meseelőadás a váci művelődési házban, amikben ő is szerepelne - szóval, nem lenne hátrány, ha addigra meggyógyulna a kis csillagszeműm.


Egyelőre az olvasás megmaradt. Kiolvastam A viskó c. könyvet, amiről talán hallottátok már, hogy nagy port kavart. Én is több hónap után vettem rá magam, hogy elolvassam, mert komoly fenntartásaim vannak az olyan könyvekkel szemben, amit ennyire beharangoztak, mint ezt is. Komolyan vettem, amit a könyv hátuljára írtak, ez nem a Szentírás, ez egy regény. Sok esetben, valóban nem állt meg az Ige mérlegén, és bevallom, azokat a részeket én átugrottam. De ami megtartható, azt megtartom. Érdekes a főszereplő, aki egy édesapa, és elveszítette az egyik gyermekét borzalmas körülmények között. Sok olyan mozzanat volt az életében, ami kapcsán magamra ismertem. Mindannyian éltünk át komoly veszteségeket, s ennek kapcsán megéltük a szomorúságot, az értetlenséget, talán még a lázadást is Istennel szemben. Örültem, hogy mindezek le vannak írva, persze szuper lett volna, ha sok minden más, viszont nincs, mert azért valljuk be, az ilyenfajta könyvek komoly befolyással bírnak azokra az emberekre is, akik a Szentírást nem ismerik, és így esetleg ők mindent készpénznek vesznek - azt is, amit egyáltalán nem kellene.
Mindenesetre számomra volt egy üzenete, hiszen az utóbbi években több veszteséget is meg kellett élnem, és volt, hogy rám telepedett a szomorúság, nem is kis időre: SZERETVE VAGYOK! Szeretve vagyok minden körülmény között, s erre a legnagyobb bizonyíték Krisztus! Kell-e ennél több??? NEM! Ennyi elég!

De hadd beszéljek egy másik könyvről is, aminek még csak az 1/3-át olvastam el: Francine Rivers-től Az ártatlanság gyermeke. Egy hívő egyetemista lányról szól, aki példás tanuló, egy klassz keresztény fiú menyasszonya... Egy este megerőszakolják. Már ez is önmagában véve komoly megpróbáltatás. A vőlegénye sem áll mellette, mintha a lányt hibáztatná. De mindezek közben kiderül, hogy az erőszakból egy gyermek fogant... Hogyan tovább? Ha elolvassátok, ti is megtudhatjátok.
Egyébként egy kedves ismerősöm ajánlotta ezt a könyvet, és sikerült is gyorsan kivennem a könyvtárból. Aminek kifejezetten örülök, mert már sehol sem kapható.