Nem örülök, vagy mégis?!

Felemásan érzem magam. A hátam közepére sem kívántam, hogy újból beteg legyek. Kötőhártya gyulladásom van. Két hete is az volt, de sikerült akkor elérnem, hogy ne kelljen itthon lennem, hanem dolgozhassak. Tudom, ejnye-ejnye. De nem vagyok a táppénz híve. Főleg, hogy a kisfiammal novemberben itthon voltam sima influenzával. Azután decemberben az új vírussal. Most meg már maga a szemész írt ki táppénzre. Igen, féltem a munkahelyemet. S ráadásul szeretem a munkámat. Ezért nem akarózott itthon lennem. Az elmúlt 3 hónapban háromszor táppénzen lenni... ez szörnyű!!! Ez az amiért nem örülök.
De!
Ott van az a MÉGIS! Nincsenek véletlenek. Pár éve Isten kezében tudom az életemet. Azóta tudom, nem csak úgy történnek velem a dolgok, hanem okkal. Alapos okkal. Ezért nem véletlen az sem, hogy két hete, amikor bejártam dolgozni, pedig itthon kellett volna lennem, mert fertőzök, senki sem kapta el tőlem. Na jó, imádkoztam ezért. S tessék! Senki nem kapta el, csak éppen az én szemem gyulladt be ismét!
Kénytelen vagyok úgy megközelíteni a kérdést, mi az oka, hogy itthon kell lennem - persze a fertőzésen túl?
Az biztos, az utóbbi időben nem túl nagy lelkesedésel vettem elő, s ezért minimális időt is hagytam rá, azt a könyvet, amiből pedig valóban feltöltődöm. A Bibliát! Tényleg az Élet Könyve! Ha hagyom, átmos teljesen. Bevallom, az utóbbi időszakban ezt nem nagyon hagytam. Ha szánok rá időt, akkor mintha kicseréltek volna. Azt hiszem erre fogom használni ezt az egy hetet. Jó lenne, ha valóban ennek jegyében tölthetném ezt a pár napot itthon. S akkor nem csak a testem, hanem a lelkem, és szellemem meggyógyulna.